A gyógyítók évezredek óta alkalmazzák a teremtő vizualizációt a gyógyítás segédeszközéül.
Az emberek azt hitték, hogy gonosz szellemek szállták meg a testet, és okoztak betegséget, a vizualizációt pedig arra használták, hogy kiűzzék ezeket a negatív elemeket a beteg testéből. Az ókori Egyiptomban Hermész isten követői vizualizálták, hogy fittek, egészségesek. Az egyiptomi varázslópapok imádságok és vizualizációk keverékéből szőtt varázsigéket használtak. A sámánok úgy gyógyítottak, hogy vizualizációjukban nagy utazást tettek, hogy megtalálják a beteg személy lelkét, és visszahozzák neki. A navaho indiánok még ma is csoportos vizualizációval segítik a betegeket, hogy újra egészségesnek lássák magukat.
Az 1920-as években Edmund Jacobson, amerikai kutató egyike volt azoknak, akik a test és lélek közötti kapcsolatot kutatták. Felfedezte, hogy amikor egy önkéntes képzeletben futott, lábizmai önkéntelenül is összehúzódtak.
Az orvosi szakma legalább ötven éve érdeklődik a vizualizáció lehetséges gyógyító ereje iránt. Az orvosi társadalom rájött, hogy a stressz egy sor egészségi problémát okoz, mint például magas vérnyomást, fekélyt és agyvérzést. Ha elménk betegséget válthat ki, akkor bizonyosan használhatjuk jó egészség kiváltására is. A vizualizáció erre tökéletesen alkalmas.
1965-től Dr. Carl és Stephanie Simonton számos rákbetegnek segített vizualizálni, hogy testük meggyógyul. Dr. Simonton megfigyelte, hogy azok a páciensek, akik életszemlélete pozitív volt, nagyobb valószínűséggel gyógyulnak meg, mint pesszimista társaik, vagy akik már feladták a reményt. Azt is megfigyelte, hogy számos végső stádiumban lévő rákbeteg megérte, hogy részt vegyen egy eseményen, vagy ünnepségen, amit örömmel vártak. Tudta, hogy az elme befolyásolni képes az emberek immunreakcióit, kísérleteket dolgozott ki, hogy segítsen betegeinek pozitív hozzáállást kialakítani az élethez és a gyógyulásukhoz.
Carl Simonton elkezdte tanítani betegeit, hogy relaxáljanak. Amint a betegek megfelelően ellazult állapotba kerültek, azt mondta nekik, hogy képzeljenek el egy nyugodt, békés jelenetet. Ezután vizualizálják a rákot, majd képzeljék el, amint immunrendszerük tökéletesen működik. Ezután a páciensek elképzelték, amint egy fehérvérsejt-hullám veszi körül a rosszindulatú daganatot, és magával viszi a rákos sejteket, amelyeket a sugárzás már megölt, vagy legyengített. A gyakorlat végén a betegek azt vizualizálták, hogy ismét jól vannak és egészségesek.
A gyermekek hihetetlen fogékonynak bizonyultak a Simonton-módszerre, valószínűleg azért, mert könnyebben tudják a fantáziájukat használni, mint a felnőttek. Következésképpen sok kórház interaktív videó játékokat ad a gyermekeknek, akik a játékban legyőzhetik a betegségüket.
Garrett Porter kilencéves volt, amikor operálhatatlan agytumort diagnosztizáltak nála. Elképzelt egy Csillagok háborúja jellegű csatát, amelyben ő vezette a tumor ellen háborút viselő űr zászlóaljat. A tumor öt hónapon belül eltűnt, és nem volt szükség több terápiára. Néhány évvel később ő és kezelőorvosa, Pat Norris, könyvet írt tapasztalatairól Miért én? Tanuljuk meg használni az emberi lélek gyógyító erejét címmel.
Azonban a betegség megölését célzó vizualizáció nem mindenki számára alkalmas megközelítés. Tehát nekik másfajta megközelítésre van szükségük, például azt vizualizálni, hogy a betegség elolvad, vagy feloldódik. Egy közismert vizualizálási módszer, amikor a betegséget egy barnacukor halomként képzeljük el, mely feloldódik, amint meleg vizet öntünk rá. Egy másik lehetőség elképzelni, amint a betegséget beszippantja egy hatalmas porszívó. Természetesen a képeknek nem kell orvosi szempontból pontosnak lenniük, csak annyira, hogy a beteg világosan el tudja képzelni.
Fontos, hogy a betegséget gyengének és hatástalannak lássuk, a gyógymódot viszont erősnek és hatékonynak. Például képzelhetjük a betegséget kicsinek, szürkének és a félelemtől remegőnek. A gyengeséggel szembeni erő hangsúlyozására vannak, akik ilyen jeleneteket képzelnek el, mint harc zsaruk és betörők, vagy Szent György és a sárkány között. Egy beszélgetés során egy nőbeteg elmondta, hogy ő egy nagy kutyát képzelt el, amint egy kiskutyával harcol. A kiskutya hanyatt feküdt, és feladta. Betegsége szintén feladta, és eltűnt.
Ötéves korában Valere Althouse súlyos skarlátbetegségen esett át. Állandóan láza volt, és hullani kezdett a haja. Végül kómába esett, és kórházba került. Noha öntudatlan volt, tudta, hogy az orvos azt mondja szüleinek, hogy már nem semmit sem tudnak tenni. Valere soha nem hallott a vizualizációról, de elméjében azonnal képet alkotott arról, hogy ő ismét jól van, és egészséges. Vissza akarta kapni a haját is, de azt szerette volna, ha a haja inkább göndör volna, nem pedig egyenes, mint azelőtt. Az orvosok csodálkoztak, hogy túlélte, és még jobban meglepődtek, hogy a láz nem okozott agykárosodást. Haja újra kinőtt, de göndör lett, pont úgy, ahogyan elképzelte.
Az elme gyógyító ereje még egy negatív kísérletben is bebizonyosodott. Dr. Thomas Holmes a washingtoni egyetemről kísérletet végzett, amelyben önkénteseken szövettani vizsgálatot végeztek az előtt és az után, hogy bizonyos témakört megvitattak. A kísérlet sikerével kapcsolatban Dr. Holmes elmondta: „szövetkárosodást okoztunk, csupán azzal, hogy beszéltünk az anyós látogatásáról”.
Ez is igazolja az elme bámulatos hatalmát és hatását a testre. Egészen új perspektívába helyezi a mondást: „orvos, gyógyítsd magad”.
Természetesen, ha beteg vagy, a lehető legjobb orvosi tanácsot kell megszerezned magadnak. Azonban kreatív vizualizációt is kellene végezned olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz, egészségesnek és teljesnek látván magadat.
forrás: Richard Webster: Teljesítsd be vágyaidat!/ edesviz.hu