Ugye ismerős, amikor egy meleg, izzasztó dolgos nap után végre pihennél,de nem tudsz, mert nagyon meleg van?
A legtöbb ember jobban kedveli a meleg, nyári napokat, de kánikulában, vagy akár egy nyári esős nap után pihentetően aludni.
Azzal, hogy eljön az este, valamelyest csökken a hőmérséklet, viszont a nappal felmelegedett házak, betonépületek ilyenkor adják le a hős, és gyakran melegebbnek érezzük az esti órákat, mint a délelőtti, kora délutáni hőséget.
Természetesen számos pozitív hatása van a nap sugarainak, és a napfénynek, hiszen ahogy eljön a nyár, boldogabb emberek leszünk. Mentálisan javít a közérzetünkön, mosolyra fakaszt. Ennek ellenére egy felforrósodott, átmelegedett lakásban nem komfortos nyugovóra hajtani fejünket. Érdemes napközben leengedni a redőnyöket, és az ablakokat is csukva tartani. Az éjszakai alvás friss levegő mellett pihentetőbb, ezért elalvás előtt nyissunk ablakot.
A napközben folyadékbevitel fontossága mellett érdemes arra is figyelni, hogy egy pohár vizet mindig készítsünk magunknak az éjjeliszekrényre. Éjjel ha megébredünk egy-egy korty vizet érdemes elfogyasztanunk, könnyebbé téve a pihenést. Ezzel szerveztünk is hidratáltabbá válik.
Sokat hallunk a téli időszakban az ágy és derékmelegítőről. Régi bevett szokás, akinek nincs lehetősége ilyet vásárolni, hogy meleg vizes palackokat rak az ágyba. Miért ne tehetnénk hideg vizet palackot nyáron az ágyba?
Napközben a fagyasztóban tartott palackot elalvás előtt egy törölközőre téve lehűthetjük fekhelyünket.
Elalvás előtt a jól bevett kádban való áztatás helyett, egy kellemes hideg zuhanyzással könnyebb lesz a későbbi alvás. A hideg víz felfrissít, élénkít, és a közérzetünket is javítja. Érdemes zuhanyzás után csak éppen áttörölgetni magunkat, a maradék vízcseppek is segítik elviselhetőbbé tenni az esti hőséget. A bevállalósabbak ruha nélkül is tölthetik az éjszakát, ezzel segítve a test hőleadását.
Ne feledjük el, a pihentető alvás a másnapi koncentrációt, és aktivitást segíti!