Sajnos, olyan társadalomban élünk, ahol a betegség már – azontúl, hogy egy rokkantsági állapotként éljük meg, akár egy megbélyegzettségként, teherként, ami elvesz tőlünk mindent – elveszti igazi jelentőségét. Mi az, amit elvesz? Életenergiát, célokat, terveket, álmokat, lehetőségeket, reményt… Mi az, amit adhat cserébe? ÚJ életenergiát, célokat, terveket, álmokat, lehetőségeket, reményt… Tudom, hogy nehéz most mindebbe valóban belegondolnod, de hadd meséljek el neked valamit.

Már senki számára nem titok, hogy a szuggesztiók, fantázia, képzelőerő aktív használata olyan idegi pályákat aktivál agyunkban, amelyek befolyásolják egész szervezetünk sejtszinti és még annál is finomabb működését. Ez akkor is érvényesül, ha önmagadat vagy valaki más téged pozitívumaidban megerősít, és akkor is, ha állandóan rossz irányba lehúzod önmagad és lelked.

Sokan nem tudják mit tesz velük a betegségük, nem is tudják miről szól valójában, vagy azért, mert nem lettek kellőképpen tájékoztatva, vagy mert a betegség szó hallatán magukra akasztották a „betegség címkéjét” s mást nem látnak maguk előtt, kimarad az „összkép”. Gyakran a betegség címkéjét viselők beleesnek egy olyan csapdába, ahonnan nem könnyű menekülni: enyhe lefolyású megbetegedéseket tragikusnak élnek át indokolatlanul, vagy éppen súlyos betegségeknek nem érzik meg a valódi súlyát.

Ez a csapda azt jelenti, hogy az ember elveszti reális ítélőképességét, ilyen esetekben ezeket a csapdákat a félelem, szorongás, hárítás, menekülés szüli (ahogy említettem, legtöbb esetben a tiszta, igaz információ hiánya miatt). De ez még rendjén van, hogy az emberben hirtelen összevissza kavarognak az érzelmek, megijed, szorong, ELKEZD KÉPZELŐDNI, hogy majd ki fogja otthon ellátni az állatokat, mit fognak csinálni a gyerekek nélküle, már LELKI SZEMEI ELŐTT LÁTJA, ahogy a lánya most már örökké kell pelenkázza, mosson rá, főzzön rá, hogy soha nem fog tudni munkába menni, nem látja majd az unokákat felnőni stb. És az ember érezze is ezt! Keseredjen el, ijedjen meg, féljen, sírjon, essen kétségbe! – Mert ez a megtapasztalás indítja be a lélekben azt a folyamatot, ami a gyógyuláshoz nagyon is szükséges: A KÉPZELŐERŐT! És ahogy észrevette az ember, hogy ez beindult, aktiválódott, akkor kell élni vele.

Figyelem! Szó nem volt arról, hogy olyan világot teremts magadnak, ahova menekülhetsz betegséged, problémád elől, ahol minden rózsaszín és mindenki boldog, mert ez csak a csapda egy része. Bevallom, ad az élet olyan élethelyzeteket, amelyeket nem élnél túl, ha nem vállalnád ezt a csapdát s velejáróit, de abból kimászni is tudni kell, s erre is csak a képzelőerőd nyújt segítséget, mert bizony, néha az életet becsapni is tudni kell. Van egy híres mondás miszerint csak az tud élni igazán a képzelőerő adta lehetőségekkel, aki képes meglátni a valóságot. A bölcs pedig azt mondja, hogy képzelegni nem azt jelenti, hogy a realitás határait túlszárnyaljuk, hanem OLYAT KÉPZELNI EL, AMI REÁLISAN MEGVALÓSÍTHATÓ – vagyis az a kép, amit elképzelsz önmagadban, magában hordozza a megvalósíthatóság potenciálját. És már azt is többször hallottam, hogy ha citromot kapsz az élettől, akkor csinálj belőle limonádét (…vagy kérj hozzá tequillát) – és az, ahogy a limonádét csinálod és az, hogy egyáltalán eszedbe jutott a limonádé: ez a kulcsa mindennek! Érted már?

Megbetegedtél akaratod vagy annak ellenére. Megértettem. Megértettem, hogy agyvérzés következtében használhatatlan lett a jobb kezed, hogy hetente háromszor jársz dialízisre tíz kilométerre a szülőfaludtól, hogy balesetben elvesztetted mindkét lábad, hogy levágták melled, mert daganatos elváltozás gyanúja áll fenn, hogy szorongsz emberek között, ezért napjaid a lakásban töltöd, hogy búskomorság, álmatlanság gyötör, megértettem. Valóban nem kis dologgal kell most szembenézz. Valószínű már elég aktívan működik a fantáziád s az is valószínű, hogy a jövőkép, amit generál benned nem igazán tetszik neked, nem igazán fényes. Lépj ki egy pillanatra a csapdádból, s próbálj válaszolni a következő kérdésekre:

Hogyan tovább? Hogyan szeretnéd tovább élni az életedet? Te hogyan éled meg ezt a jelenlegi helyzeted? Tényleg csak az az egyetlen módja van, ahogyan most elképzeled? Mi kell megváltozzon ahhoz, hogy jobban érezd magad? Mit vagy hajlandó megtenni érte? És mit jelent az neked, hogy „jobban” érzed magad? Megtudnád fogalmazni ezt konkrétan? Kik azok az emberek, akik segíthetnek ebben? Ők is így gondolják ezt? Mi az, ami rád tartozik s mi a többiekre? Melyik erőforrásaidat tudnád mozgósítani, ahhoz, hogy megtörténjen a változás? Mik az elvárásaid? Mit gondolsz, mi fog történni, ha mindaz, amit szeretnél magadnak valóra válik?

Láttam már fiatal nőt lebénult jobb kézzel körbeutazni a világot, s emlékszem, neki volt az egyik legőszintébb kézfogása, egyáltalán nem siránkozott vagy nem szégyellte, láttam már dialízisre hetente háromszor járó beteget, aki igazi barátokra lelt a mentősök között, akik a szállítást biztosították neki. Együtt jártak kerti partikra, törődtek egymással. S láttam már érett nőt egyenes háttal, piros ruhában táncolni, irtó vonzó volt, csak a közeliek tudták, hogy melleit sebészeti úton eltávolították, hogy gyönyörű göndör fürtjei csak paróka, hisz kemoterápia után a haja nem nőtt vissza, de még senkit nem láttam úgy ünnepelni az életet, mint őt. És láttam még mély depresszióban szenvedő szobafestőt, aki csak úgy egyet gondolt, s egy hét némaság után olajfestéket és vásznat kért és olyan színes, élettel teli festményeket rittyentett, hogy kiállítottuk a folyosóra, hogy minél többen élvezhessék. Ezek az emberek csináltak maguknak limonádét. Használták a képzelőerejüket arra, hogy a javukra fordítsák mindazt, amit az élet éppen akkor adott nekik, nem vetették meg a citromokat.

Minden krízishelyzet (jelen esetben egy betegség) magában hordozza a változás, a gyógyulás potenciálját. Ebben nagy szerepet játszik a képzelőerő, hiszen ez lelkivilágunknak és önmagában a világ és világunk teljességének a levetítése is önmagunkban. Rengeteg felfedezetlen, érintetlen és kiaknázatlan potenciál rejtőzik benne(d), ami türelmesen felfedezésre vár. Fedezd hát fel! Használd ki, készítsd el a magad limonádéját és ez az ital legyen üde hűsítő ital önmagad és szeretteid számára, amely mellett jókat lehet beszélgetni és elmesélni az élet történeteit. Ezek a szép történetek. Ezeket visszük magunkkal. Ha egyedül nem megy, használd a fantáziád és kérd egy barátod, ismerős, orvos, pszichoterapeuta segítségét, persze nem fogja helyetted elkészíteni a limonádédat, de elmondhatja például honnan vehetsz egy poharat és biztos lehetsz benne, hogy ott lesz a partidon.

forrás: filantropikum.com/Birtalan Katalin